Újranyitott Újbuda ikonikus étterme

2024. február 22. 12:05 - GastroGuide

A közel egy évig tartó felújítás után 2024. január 30-án vadonatúj, igazi 21. századi külsővel nyílt meg ismét az Érem utcai VakVarjú Buda, az ikonikus étteremcsalád legidősebb tagja. Az új „köntösnek” köszönhetően egy modern, játékos, a színekkel és formákkal bátran kísérletező, izgalmas és kedves étterem született a helyén, amely továbbra is magán viseli a „budaiság” minden jellemző vonását.

 

Az ünnepélyes megnyitón Semsei Rudolf, a VakVarjú étteremcsalád tulajdonosa elmondta, hogy Újbuda és az újbudai VakVarjú törzsvendégeinek szenvedélyes szeretete nagyban megkönnyítette ezt a komoly anyagi ráfordítást igénylő beruházást. Ezt szerették volna meghálálni azzal az időkapszulával, amelyet az alapzatban rejtettek el, benne a törzsvendégek kedves gondolataival, fotóival, és a kisvarjúk rajzaival, így szó szerint elmondható, hogy az új VakVarjú Buda az ő szeretetükre épült. Mi sem jobb példája ennek, hogy amikor ott jártunk, alig egy héttel az újranyitás után, ebédidőben is telt ház fogadott bennünket. Látszott, hogy a vendégek már tűkön ülve várták, hogy újra betérhessenek kedvenc éttermükbe.

 

6ba04f9f-9b01-4c29-88e3-0e3cb5428832_1_201_a.jpeg

 

Az étterem bája és kedvessége, az ételek házias stílusa és a megszokott árak mit sem változtak, azonban a természetközeliséget több szempontból is igyekeztek az új külsőbe belecsempészni – így minden sarkon feldobja a hangulatot valami zöldellő, tágas és világos lett a hely, köszönhetően a csodás üvegfelületeknek. Ez utóbbi azonban nem csupán a napfényt hozza be, a benti teret is alaposabban megmutatja, részei lehetünk az otthon melegségét sugárzó helynek. A nagy üvegablakokon keresztül a vendégek bepillanthatnak a konyha szívébe, ahol Urbán Róbert séf és csapata olyan ételeket is készít, amelyek jelenlea többi VV étteremben nem, kizárólag a VakVarjú Budában érhetőek el. 

 

81660981-8e4c-4817-a8b7-82fe340e5d80.jpeg

Fokhagymakrémleves

 

Ezek a fokhagymakrémleves parajos raviolival; az ötfűszeres malacporchetta fafülgombás udontésztával, szezámos zöldségszalmával; a habzó vajon sült szűzérmék parmezános házi morzsában, aszalt paradicsomos-mascarponés rizzsel, bazsalikomos paradicsommártással; a borjúmáj kucsmagombás rizottóval és a tőkehalfilé parmezános-zöldborsós gnocchivalkonfitált fokhagymával. Nos, már csak a felsorolástól is összefut a nyál az ember szájában.Nem különben, amikor az asztalára érkeznek a különböző színű és formájú tányérokon ezek a szemkápráztató fogások. 

 

74a033c4-2528-4094-94fe-d8143a69a743.jpeg

Tőkehalfilé parmezános-zöldborsós gnocchival

 

Ott jártunkkor mi is ezekből a „kifejezetten budai” fogásokból választottunk, és nem túlzás azt állítani, hogy tűzijátékszerű ízrobbanásban volt részünk. A borjúmáj volt a személyes kedvenc, a kucsmagombás rizottó telitalálat mellé, selymes, krémes, ízletes, tökéletes harmóniában áll a két elem. Kellemesen könnyed, mégis telt ízekkel kényeztet a tőkehalfilé, parmezános-zöldborsós gnocchival kap egy kis súlyt (és némi kalóriát, de kell is mellé), a konfitált fokhagyma pedig igazán megkoronázza a tavaszias hangulatú fogást. Külön élmény, ha előtte megkóstoljuk a fokhagymakrémlevest parajos raviolival, őrületesen jó párosítás, a színek és a textúrák összhangja együtt nyújt egy olyan élményt, amely után csak sóhajtozni tudunk az elégedettségtől.

 

f717fb2f-04b4-4620-95ac-85b518fe4d2a_1_201_a.jpeg

 

Nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy az ételeik ízei különlegesek, mégis könnyen értelmezhetőek legyenek. „Éttermünket a családias hangulat jellemzi, így a húslevesbe is azokat a házias ízeket próbálom becsempészni, amit gyerekként anyukám és nagymamám húslevesében éreztem” – árulta el Urbán Róbert séf. „Nem vagyok vándormadár, a VakVarjú Budába 2009-ben kerültem (…) Húsz éve vagyok a szakmában, aminek több mint a felét a VakVarjúban töltöttem!” – tette hozzá.

 

feee0ffe-9a36-4a4f-88a3-f8248a09d38a_1_201_a.jpeg

 

A szeparálható terekkel tökéletes helyet teremtettek a családi ünnepeknek és az üzleti beszélgetéseknek, az étterem különleges tapétával borított falai az egyik szegletben a viktoriánus Angliát, a másikban az 1920-as éveket, a harmadikban a polgári Újbudát idézik.

Látogatásunk során is tapasztaltuk, milyen széles közönség választja örömmel a megújult éttermet. Minden korosztály képviseltette magát, a fiatal szerelmespártól kezdve az idősebb törzsvendégekig. De érkezett üzleti ebédre egy angolul beszélő kisebb társaság és egy négytagú, kisgyermekes család is, akik azonnal birtokba vették a teljesen felújított és modern játszósarkot, olyan nagy lelkesedéssel, hogy nekünk is kedvünk támadt volna csatlakozni a vidám időtöltéshez.

A legfiatalabb vendégeket pedig ezen felül hamarosan kültéri játszótér várja, hétvégén pótnagyival! Amint beköszönt a kellemesebb, tavaszias idő, a csodás terasz is megtelik majd élettel, mi pedig alig várjuk, hogy magunkba szippanthassuk ezeknek a szívmelengető hangulatoknak az egyvelegét!

 

 

cím: Érem utca 2., Budapest

komment
süti beállítások módosítása