5+1street food hely, ahová tuti vissza fogsz térni

2023. július 24. 16:23 - GastroGuide

Ha valamikor igazán pörögnek a street food placcok, akkor az a nyár! Ilyenkor kevésbé szeretünk adózni az idő oltárán egy-egy gyönyörűen megálmodott tányér fölött, hiszen annyi minden vár ránk a szabadban és olyan hamar vége a szezonnak. Ennek apropóján összegyűjtöttünk pár igazán klassz street food helyet, ahol mindig hideg a sör/fröccs, zseniális a kaja és nem kell órákat várnod, ha inkább a vízben töltenéd az időt!

 

1 Pizza Me

 

d846ea7c-9a5c-42e9-8b52-446c45049087.jpeg

 

Válogatásunk alap tematikájából némileg kiesnek, de annyi fiatal életét mentették már meg a hajnali órákban, hogy szerintünk megérdemlik a jelenlétet. Szerintetek is, nem? Akkor jó! Első üzletik egyébként kerek 10 évvel ezelőtt nyitott meg, azóta pedig gyakorlatilag eggyé váltok a pezsgő budapesti éjszakával, ahova olyan észrevétlenül térsz be két hely között, mintha csak hazamennél. A kiszolgálás pedig aligha lehetne gyorsabb – és ugye tudjuk, hogy van, amikor minden perc számít. Ennél fogva csak idő kérdése volt, hogy gomba módjára szaporodó egységeik már túllépték a főváros határát, így már Siófokon, Szegeden,Miskolcon, Pécsett és Pozsonyban is örülhetnek nekik. A mindig vékony, ropogós szélű pizzákon éppen annyi feltét van, amennyi kell, nincs roskadásig pakolva, de ők inkább a minőségi alapanyagokban hisznek, semmint a nehéz szeletekben. Amiért szerintem külön plusz pontot érdemelnek, hogy még az éjszaka közepén is akad náluk teljes kiőrlésű vagy éppen vegán pizza, így senkinek nem kell lemondani a finom tűzoltásról.Állandó szereplői a rendezvényeknek is! 

Ha kíváncsi vagy, a következő buli alkalmával, hol találod a hozzád legközelebbe eső egységet, irány a www.pizzame.hu!

 

 

Kandalló – Csopak

 

51e91a85-8199-4878-961e-0312043f0cfa.jpeg

 

A 2010-es évek eleje-közepén berobbanó kézműves hamburger-bumm egyik első, legmegbízhatóbb szereplője volt a Kertész utcai Kandalló. Hatalmas szaftos burgerek pihe-puha buciban, izgalmas szószokkal és kreatív zöldségválasztékkal megspékelve. Mi sem bizonyítja a náluk tapasztalható konstans minőséget, minthogy azóta is stabilan tartják magukat a térképen, ha burgerről vagy sörről van szó. Két évvel ezelőtt ráadásul a tulajdonos srácok voltak olyan jófejek, hogy mindezt elvitték Csopakra is, ahonnan úgy hiányzott már egy korrekt hambis, mint… hát egy korrekt falat hambi. A helyi strandtól mindössze egy kőhajtásra leltek második otthonra, ahol jó és rossz idő esetén is várják a vendégeket. Míg a budapesti bázis inkább a felnőtteknek szól, itt gyereksarokkal várják a legkisebbeket, emellett pedig dartsnak és csocsónak is jutott hely. Ugyan itt némileg szűkített étlappal dolgoznak, a környékbeli helyekhez képest hatalmas előnyük, hogy míg azok este 9 körül bezárnak, náluk 11:30-ig jól érezheti magát az ember. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy kedden és szerdán zárva vannak, decserébe 10-12-féle kisüzemi dobozos és a 3-féle csapolt sör van, amivel a legtöbb magyar ember kiengesztelhető. Az itteni ételek elkészítéséhez igyekeznek a helyi termelők alapanyagait felhasználni a garantáltan friss végeredményért, szóval, ha a környéken jártok, ne habozzatok tesztelni, hogy ugyanolyan jók-e, mint Pesten!

Cím: 8229 Csopak, Gyöngyvirág utca 1.

 

 

Johnny’s Bistro

 

d3a7a923-073a-4fbb-966c-2e016bd28f35.jpeg

 

A JohhnyBistro egy családi vállalkozás, akik immár 4 helyen (Buda, Diósd, Veszprém, Siófok) várja a tex-mex konyha legelszántabb rajongóit. A brutális méretű hamburgerekről és elképesztő shake-jeiről ismert étterem most több fronton is újított. A mexikói vonal több fogással gazdagodott, melyekből muszáj kiemelnünk a tépett malachúsos enchiladát, hétvégente szuperszaftos steakekkel készülnek, valamint a shakek között is találhattok új versenyzőket. Amiben pedig tutira egyedülállóak az a hamburgertorta evőverseny, melyet először Budán tartottak a helyben fogyasztás népszerűsítésének okán, de olyan népszerű volt, hogy gyorsan 3 másik követte. Aki lemaradt volna ne búsúljon, mert nyár végén és ősszel új kihívásokkal várják a fanatikusokat, hamburger, sör és csípőscsirkeszárny fogyasztás céljából, így mindenképp érdemes követni őket a social mediafelületeiken. Amit még fontos náluk kiemelni – ami miatt egyik szemünk sír, a másik nevet – az a kiszolgálás. Itt ezer százalék, hogy nem fogsz türelmetlen felszolgálóval találkozni, aki azt hiszi, hogy a gluténérzékenység úri hóbort. Viszont lesz helyette kedves, edukatív beszélgetés, hogy biztosan olyat kapj, amivel elégedett leszel, sőt – amiért visszajössz! Az autentikus ízek garantáltak, így ha éltek-haltok az amerikai életérzésért és megakarjátok tudni, mi is az a california dream, most azonnal foglaljatok asztalt! A Johhny’s csapat kiemelt hangsúlyt fektet a cateringre is, így, ha esküvőre, céges bulira vagy kerti party-ra kerestek jó céget, a Johnny'sCateringet nyugodt szívvel ajánljuk.

cím: 8600 Siófok, Petőfi sétány, 8. 

 

 

Komló és Tehén

 

7dcc62d8-18f9-4e68-aad6-3f2878efadd8.jpeg

 

Szeretném leszögezni, hogy mint olyan embernek, akinek a szavak és az éttermek jelentik a munkáját, kínosan lelkes tudok lenni, ha bármilyen vendéglátóhely képes magának hangzatos/frappáns/teljesen idióta vagy épp meghökkentő nevet adni. A Komló és Tehén számomra tehát már nyert helyzetből indult és akkor még fogalmam sem volt a választékról. Az idén 9. születésnapját ünneplő burger-pizza-sör mennyország alapkoncepciója az évek múltán nem változott, csak finomodott. Kezdetben főleg magyar és cseh sörökkel operáltak, azonban a fokozott érdeklődést tettek követték, így ma már közel 100-féle (igen, jól olvastátok) arany nedűből lehet náluk választani, melyből az 5-féle csapolt folyamatosan változik. A kínálat gerincét a bajor, a belga és a magyar sörök adják, de emellett valóságos kincsekre lehet náluk lelni dobozos és üveges formában egyaránt, így aki még nem járt náluk, nem nevezheti magát igazi sörrajongónak. Ami a hambit illeti, a 80-20%-os ökölszabályt osztják a marhahús-faggyú arányában, így minden pogácsájuk ennek szellemében készül, mely házi, vajas buci között lel melegágyra. Jelenleg 16-féle hamburgerből lehet választani, amik közül az ’Olasz meló’ szakmai elismerésben is részesült. Akinek inkább az olaszok (egyik) legjobb találmánya felé húzna a szíve, szintén 16-féle észvesztően finom pizzából választhat. Tészta tekintetében se római, se nápolyi pizzáról nem beszélhetünk, ők elsősorban a helyi igényeket szeretnék maximálisan kielégíteni, így legfontosabb vezércsillaguk a vendégek visszajelzése – márpedig manapság ritkaság számba mennek a közel 10 éve nyitva tartó helyek, szóval tutira megérik az utat!

Cím: 2040 Budaörs, Budapesti út 36.

 

 

Farm Burger

 

d71ce416-2f84-4762-82f8-91d2be67616a.jpeg

 

A Vác főterén található Farm Burger elnevezésű kézműves burgerező, alapkoncepciója, hogy a két állandó marha és csirke farmer alap burgerük mellett egy-egy nemzet vagy régió ikonikus ízeit, ételeit gyúrják burger formába, amelyeket városokról neveznek el. Mivel a kínálatot havonta frissítik, így 2017-es nyitásuk óta már több, mint százféle különböző burgert látott náluk a rostlap. Ennek a zseniális alapötletnek a megálmodója az üzemeltető-tulajdonos, Fodor József, a történészből lett szakács, aki több európai ország konyháján megfordult mielőtt belevágott a Farm Burgerbe. Az országban talán teljesen egyedülálló ötletességgel kombinálják a különböző textúrákat és alapanyagokat, hogy valóban visszaköszönjenek a megnevezett város egyedi ízei. Az alapanyagokkal kapcsolatban muszáj szót ejtenünk a Farm Kertről is, ami idén tölti 4. születésnapját, ugyanis Józsefnek eltökélt szándéka, hogy az alapanyagok magas minőségben, de rövid úton érkezzenek a Farm Ételműhelyben található előkészítőkbe. A legtöbb burgereshez hasonlóan náluk is a marhahúsos verzió képviselteti magát legnagyobb arányban, amelyhez az angus húspogácsát a Hortobágyi Nemzeti Park területén tenyésztett marhából, egy családi gazdaságból kapják. A csirke burgerhúsukat saját receptúra alapján, falusi jellegű magyar csirkéből szuvidálva készítik az idei évben debütáló új egységükben, a Farm Ételműhelyben. Jelenleg a tiszaadonyi kecskesajt, a nógrád megyei füstölt és rántott mozzarella adja a vegetáriánus kínálatot, viszont József megsúgta nekünk, hogy a következő fejlesztés a vegánburger pogácsa lesz, a vegán étrendet követők legnagyobb örömére. Külön piros pont, hogy rendelkeznek gluténmentes burger zsemlével is, ezzel figyelve a gluténérzékeny vendégekre.

Cím: 2600 Vác, Március 15. tér 21. 

 

 

Tó bisztró

 

32c9ebac-524d-4526-a799-2d6b622615ba.jpeg

 

Gödön, A Dunához közel, a Feneketlen tó szomszédságában található, a környék egyik leghangulatosabb terasza, mely a találó nevű Tó Bisztróhoz tartozik. Az egész helyet úgy kell elképzelni mintha a mindenki által jól ismert Kertemet leköltöztették volna a vízpartra; egyszerű, de jó ételek, minőségi alkoholválaszték, élő zene, ennek tetejébe pedig mindig tele vannak bundás pajtásokkal, akik egy kis leeső reményében adnak egy asztal alatti puszit. Aki hétvégén szeret biciklizni, az imádni fogja, mert ők a tökéletes állomás, ha már elég volt a kilométerekből és ennétek/innátok valamit az árnyékban. Az állandó kínálat mellett mindig kedveskednek heti ajánlattal is, így akkor sem lehet rájuk unni, ha a közelben laktok. Az ebédmenü nagyon barátságos 2690 forintos áron kapható és kétféléből lehet választani – viszont sajnos egyik sem vegetáriánus, így a húsmentesen étkezőknek marad az á la carte. Ott viszont egyenesen a grillről érkező gomolyából és kecskesajtból lehet szemezgetni, a mindenevők pedig elvannak kényeztetve többféle burgerrel, pulled porkkal és babgulyással, de vannak jóval kímélőbb ételek is. Ha evés közben többre értékelitek a lágy élőzenét a spotify válogatásoknál, szintén jó helyen jártok, ugyanis hetente készülnek valamilyen fellépővel, akik tökéletes aláfestést biztosítanak a balzsamos nyárestékhez.

Cím: 2131 Göd, Bartók Béla utca 6.

komment

Barcelona egy karnyújtásnyira!

2023. július 22. 11:20 - GastroGuide

Budapesten számos remek étterem található, ha a spanyol életérzésre vágyunk. Az egyik ilyen hely a Vicky Barcelona, mely már 7 éve egy igazi mediterrángyöngyszem a városban. Ez a különleges étterem a spanyol, a katalán fúziós konyha és a vibráló hangulat találkozása, ahol sosem lesz két ugyanolyan estéd!

 

d3dd195f-4c40-44c6-8fc8-ec8bc704e869.jpeg

 

A Vicky Barcelona elhelyezkedése miatt kiváló választás mindazok számára, akik imádják a magyar főváros hétvégi lüktetését. Az étterem a belvár szívében található, így könnyen megközelíthető a város bármely pontjáról. Enteriőrje hangulatos és modern, melyet a mediterrán stílus és a modern dizájn elemei inspiráltak. Az elegáns étkezőtér és a barátságos környezet a tökéletes helyszínt teremt meg egy romantikus vacsorához vagy egy féktelen baráti összejövetelhez egyaránt.

A tulajdonos Daniel Berenson azzal a céllal hozta létre, hogy egy olyan helyet teremtsen, ahol a magyarok és a turisták együtt tudják élvezni az ételeket és italokat, majd közösen mulatni hajnalig. Ennek szellemében ahogy lassan belemegyünk az éjszaka, a hangerő felmegy, a fények pedig sejtelemesre simulnak. A konyha 11-kor bezár, így ezután a falhoz kerülnek az asztalok, az étterem pedig tánctérré alakul, ahol vérpezsdítő spanyol zene szól. Amennyiben őszinte szerelmesei vagytok táncnak, szerdánként is érdemes idelátogatni, ugyanis hol kétórás flamenco show-al, hol élő gitárzenével várják a vendégeket.  (ilyen nincsen csak volt régebben!!)

 

d4c09d32-f52d-4792-8f4b-2a4925304448.jpeg

 

Egy kicsi innen, egy kicsi onnan

A Vicky Barcelona fúziós konyhája igazi kulináris élményt nyújt. Mára már szakítottak a kezdetben kizárólag spanyol ételek tálalásával és inkább a különböző országok ikonikus fogásait fordítják le spanyolra, melyeket igyekeznek mindig friss és autentikus alapanyagokból elkészíteni. Így lehet például az egyik legnépszerűbb ételük a hamburguesa, mely egy marhahúsos miniburger, ananásszal és hagymalekvárral turbózva. Én a magam részéről imádom az egyre trendibbé váló „sharing is caring” – koncepciót, mely már nem csak a mediterrán konyhák körül hódít, így sokkal több dolgot lehet egyszerre megkóstolni, ahelyett, hogy egy „nagyot” ennénk. Itt jelenleg 20-25 mennyei kis ételből lehet választani, melyek közül szintén nagy kedvenc a hidegválogatás, spanyol sonkával, sajttal és persze olívabogyóval. Elmaradhatatlan a croquetas is, mely szintén kap egy kis csavart és madársalátával, kecskesajttal, valamint fügével érkezik. Aki pedig egy valódi különlegességre vágyik, az vesse rá magát az endívia toronyra! Ez a fenséges finomság feketecseresznyés vinagrettbe csavart endívialevelekből áll, melyhez kecskesajt, kandírozott pekándió és eperlekvár csatlakozik – egyszerűen eszméletlen. Az ételeket egyébként a sok törzsvendég miatt 1-2 havonta cserélik a visszajelzéseknek megfelelően, így attól nem kell tartanod, hogy itt ráunsz az étlapra!

 

d22bfed9-72af-4747-be34-ab02ee6d84f2.jpeg

 

Borban az igazság

Mit sem érne egy spanyol étterem, spanyol borok nélkül, igaz? Igaz! Ezt pontosan tudja Boros Dávid ügyvezető is, aki maga is sok-sok órát töltött már a pult mögött, így a borok és koktélok tekintetében is biztosra megy. Olyannyira, hogy kizárólag spanyol pincék tételeit tartják, sőt! A vörösborok között megtalálható, a világhírű focista, Andrés Iniesta családi borászatának egyike is (Corazón loco Selection). Aki esetleg inkább koktélozna, annak sem kell a szomszédba mennie, mert rengeteg különleges signiture ital közül választhat, amiből a legizgalmasabb talán a Picnic, ugyanis a rum, a gyömbérsör, a menta és eper mellé áfonyalekvárt is tesznek, ami szerintem még a sokat látott ivott budapesti éjszakában edzett versenyzőket is meglepheti.

Az étterem szakértő személyzete figyelmes és barátságos, kéthetente tartanak számukra képzéseket, hogy a vendégek maradéktalan kényelmét és elégedettségét biztosítsák.

Ha szeretnéd megtapasztalni a spanyol konyha varázslatát, és egy felejthetetlen estére vágysz, ne késlekedj tovább, mert a Vicky Barcelona mindig izgalmas és változatos élményekkel várja vendégeit. (Figyelem! A személyzet nagyrésze külföldi, így előfordulhat, hogy a foglaláskor vagy a rendelés leadásakor szükséged lesz a nyelvtudásra.)

 

Cím: 1072 Budapest, Dob utca 16.

komment

5+2 szuper belvárosi hely, ha valami különlegeset szeretnél

2023. július 01. 09:42 - GastroGuide

EPIC Burger

 

e8bab10a-9168-4161-90e8-42fd3b35a3fe.jpeg

 

Szeretjük az olyan helyeket, ahol nem mások által összepakolt burgereket lehet enni. Gyakran járunk úgy, hogy a kaja, amit kinéztünk, olyan összetevőt is tartalmaz, amit nem szeretünk, nincs hozzá kedvünk. Persze, akkor lehet kérni, hogy ne menjen bele ez, vagy helyette legyen inkább az, de nem sokkal kényelmesebb, ha te pakolhatod össze a saját buridat hangulatodnak, aktuális ízlésvilágodnak megfelelően? Dehogynem! A Corvin negyedben található EPIC Burgerben a választás és kreativitás szabadságát is megkapod, de ha inkább profikra bíznád vagy szereted a meglepetést, akkor természetesen ellőre összeállított burgerekből is választhatsz.De szerepel az étlapon Tex-Mex, szendvicsek, saláták is, igazi street food álom!

Cím: 1082 Budapest, Corvin sétány 1.

 

 

Béchamel

 

af3eed7c-a041-4a45-ac3f-40a9e8252fe5.jpeg

 

Ha az Akácfa utcában jártok, menjetek be a Béchamelbe! Akkor is, ha a kedvenc étkezésetek a reggeli, mert a Béchamelben egész nap bruncholhattok, és még az is lehet, hogy tényleg ott fogtok ülni egész nap – és ez nem csak a finom és bőséges fogásoknak köszönhető. Kicsit a francia, bohém művészvilágot idézi a hely hangulata magával ragadó, a puha kalács finom illata a kávéval összesimulva maradásra csábít. A rókagombás omlett pedig egyenesen odaszoktat, és függővé tesz, nekünk ez a kedvencünk, bár a french toast is megér egy misét, azaz egy kóstolást.

Cím: 1072 Budapest, Akácfa u. 36.

 

 

 

Arch & Beans

 

045f6027-41d7-4bb1-9c97-f39191d008bb.jpeg

 

Ha érdekel a kávék világa, és nem csak berohannál egy csésze feketéért, ami lendületet ad a napi pörgéshez, jó helyen jársz! A kávézó mellett helyben működik a pörkölőüzem is, ahová látogatásokat is szerveznek, de ha még mélyebbre szeretnél ásni, oktatással is foglalkoznak, szóval a következő kávészünetben vagy vasárnapi reggelinél lenyűgözheted a kollégáidat, barátaidat, családodat újdonsült barista tudásoddal. A stílusos kávézó az Astoriánál elképesztő specialtykávé kínálata mellett arra is kísérletet tesz, hogy átmentse a 21. századba a múlt századok kávéházi kultúráját, és a vendéglátáson túlmutatva újra a szellemi, művészeti élet színterévé emelkedjenek.

Cím: 1088 Budapest, Rákóczi út 5.

 

 

 

Meshuga

 

294b3cba-fb01-4f63-addc-a126e0b0e48e.jpeg

 

A Közel-Kelet és a keleti mediterrán életöröm és ízkavalkád találkozik a tomboló budapesti pörgéssel. Vibrálás, színek, ízek, textúrák, signature koktélok, fűszeres fülledtség, egzotikus hangulat és autentikus ételek várnak, és magad is meg fogsz lepődni, hogy a vacsora utána az ajtón kilépve nem a sivatag szomszédságában találod magad, az olajfák illatától balzsamos utcákon. A Meshuga egy izgalmas merülést ígér a török, görög, izraeli és közel-keleti konyha mélyére, valódi különlegességeibe, túlmutatva a török gyorsbüfék jól ismert hajnali kínálatán és a már megszokott alapanyagokon. Kifinomult, kellemes, izgalmas a hely, ugyancsak efféle étlappal és koktélkínálattal.

Cím: 1075 Budapest, Holló u. 12—14.

 

 

 

Vicky Barcelona

 

5f3bb626-f7e8-4bd2-9d65-85d2050841c9.jpeg

 

Fieszta a Dob utcában! Csipegess, élvezd az ízeket, az életet, egy kellemes baráti beszélgetést, vagy fedezz fel újdonságokat a Vicky Barcelona egyedi koktéljaival, bulis hétvégéivel. Aki járt már Barcelonában, annak nem kell bemutatni azt az eklektikus, életteli és semmihez nem hasonlítható hangulatot, ami a tengerparti városban uralkodik. Nos, ez a tapas bár nem csak a nevében hozta el a budapesti belvárosba az egyik legnépszerűbb spanyol várost, tökéletesen interpretálta a barcelonai pezsgést, no meg ízeket.

Cím: 1072 Budapest, Dob u. 16.

 

 

 

Havana Salsa Bar & Restaurant

 

26e9fa20-8dd1-48be-82e9-5d4de35bd4b3.jpeg

 

Szivarfüst, rum, nevetés, tánc, karibi életöröm és autentikus kubai ízek várnak a Havana Salsa Bárban. Az esti időszakban nyitva tartó étteremben komolyan ráerősítettek a gasztróvonalra, ami a tenger ízeit hozza el a belvárosi asztalra. Ahagyományos kubai fogások, mint a ropa vieja (tépett marhahús kreol szósszal, fekete babbal, jázmin rizzsel és olívabogyóval) vagy a Cayo Sabinal kubai szigetről elnevezett fogás (chilis-fokhagymás tigrisrák fűszervajas baguettel és salátával) mellett empanada, fajitas vagy karibi burger csempészi be a szürke hétköznapjainkba a csodás egzotikumot.nyár beköszöntével a Josper kemencét is beizzították, a grill ételek illata teszi teljessé az élményt. A valódi karibi hangulatot Dél-Amerikából érkező zenekarok élő koncertjei és kubai táncosok biztosítják, úgyhogy mi is a táncparkettre perdülhetünk és felhőtlenül bulizhatunk minden este, mintha csak egy elvarázsolt szigeten lennénk a Dob utca kellős közepén.

Cím: 1075 Budapest, Dob u. 57.

 

 

 

ShowRum Spirit Bar

 

d0f40c74-26d8-4710-ba1f-c1af11762f53.jpeg

 

Egy hely, ahol szeretnék a gasztronómia részévé emelni a koktélozást, méghozzá egy kulcsfontosságú mozzanattal: élményekkel. És valóban, a ShowRumban az embert nem pusztán egy pohár italt kap, hanem egy történetet, technológiát, koncepciót, kreativitást, kísérletezést, ötleteket és új ízeket. Mégis laza, emberközeli, kicsit extravagáns, és nem utolsó sorban megfizethető. Jelenlegi signature koktéljaikban a világ különböző országait, gasztronómiájuk jellemző ízvilágát mutatják meg folyékony formában, így készült el a Dobos József tortája ihlette, pálinkás magyar koktélja, vagy a mexikói Frida Kahlót idéző, tequila alapú, grapefruittal és frissen őrölt kávéval megbolondított itala. Ha pedig nem tudod, mit szeretnél, a bartender kifaggat és egy igazán hozzád illő, egyedi koktélt kever – csak neked, és ez nem csak duma. Próbáld ki!

Cím: 1065 Budapest, Hajós u. 23.

 

komment

Ilyen buli és gasztronómia csak itt van

2023. június 27. 15:05 - GastroGuide

Ha azon tanakodsz, hova vidd a külföldről érkező barátaidat a kötelező gulyásleves-marhapöri kombó után, és többre vágytok, mint egy nyugis borozgatás, akkor van egy jó hírünk…

 

A koncepciójuk alappillére a Tel Avivi hangulat Budapestre való, repjegy nélküli teleportálása, amiből jelesre vizsgáznak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy rengeteg visszajáró vendégük van köszönhetően például a valóban autentikus ízeknek, a parádés étlapnak és nem utolsó sorban a fergeteges hangulatnak. Foglalni kizárólag a Facebook-oldalukon lehet, a tulajdonos sokszor maga válaszol a felmerülő kérdésekre és sok megkeresésekre is ő reagál. Az éttermet különböző szekciókra bontották, hogy minden vendéget az igényeinek legmegfelelőbb helyre ültethessék. Mivel mi vacsora közben kevésbé vagyunk hozzá szokva a hangos zenéhez, a kicsit idősebb, többnyire magyarokból álló társaságokat jellemzően a teraszra ültetik, míg a fiatalokat és a multikulti csoportokat közelebb rakják a tűzhöz – átvitt és gyakorlati értelemben egyaránt. Mivel az ételek nagyrésze frissen, a látványkonyhán készül, így bárki szemmel követheti rendelése állapotát, a gyorsan aprító kezektől a lángoló serpenyőkig. 

 

7349497b-4708-4db4-86ae-a3b12c4459ff.jpeg

 

„Az a célunk, hogy innen mindenki hatalmas mosollyal az arcán távozzon” 

Ezt pedig nem csak úgy mondják, hanem valóban mindent meg is tesznek érte. „A bárnál ülő vendégek teljes körű szórakozására külön ember figyel! Ha valaki felteszi a kezét, az nekünk nem jó, mert akkor valamit nem vettünk időben észre. Mi akkor végezzük tökéletesen a munkánkat, ha azelőtt tudjuk, mit szeretne a vendég, mielőtt ő tudná” – mondja a manager.  Asztaltársaságok foglalásait 9:30-ig rögzítik, a konyha pedig 11:00-ig üzemel, de ezt is igyekeznek rugalmasan kezelni, senkinek nem kell lemondani a desszertről, ha negyedórával később jutna eszébe, hogy megkóstolná a kókusz malabit. Este 10-től nagyobb teret kapnak a walk-in vendégek, ami azért is klassz, mert az autentikus zenének és a sokféle nemzetnek köszönhetően sosem tudhatod, hogy kivel találkozol, az egész olyan, mint egy hatalmas Erasmus-buli felnőtteknek. (Azoknak a fiúknak/lányoknak, akik úgy érzik kimerítették a hazai felhozatalt, ITT a helye, csak mondom.) Annak ellenére, hogy egyáltalán nem szórakozóhelyként definiálják magukat, a vendégek gyakran táncolnak az aszalok között, de nem egyszer előfordult, hogy valaki annak tetején ropta. Ha tehát valaki felrázná ezt az esősen induló nyarat, az csakis a Holló utca felé repüljön!  

 

03019af9-105d-4c6a-9ec1-6579e8eee99b.jpeg

 

Komplex ízek, színes tányérok, izgalmas alapanyagok

Azt már a kezdet kezdetén kiemelik, hogy bár a konyhájuk nem kóser, kizárólag marha és bárányt húst tartanak, valamint rengeteg a vegetáriánus és vegán finomság is van az étlapon. Az egyre többféle intoleranciát is a legjobb tudásuk szerint kezelik, mint mondják, ők nem egóból főznek, vagyis igyekeznek mindent személyre szabottan tálalni. Ha valami nem ízlik, túl sós, túl édes, vagy csak nem azt kapta a vendég, amit elképzelt, azonnal, kérdés nélkül kicserélik. Ez utóbbi egyébként a legritkább, ugyanis még a bártenderek is 100%-ban képben vannak minden étellel, aminek ugyan minden helyen alapnak kéne lennie, egy másik nemzet konyhájának esetében azonban kiemelten fontos. Viszonylag kevés magyar gyerek találkozik az oviban a zhatarral vagy a tahinikrémmel, így a megfelelő kommunikációra különösen nagy hangsúlyt fektetnek. Az étlapról természetesen nem hiányozhatnak a kisebb adag mezzék, amiket elsősorban azoknak ajánlunk, akik a közös, „kicsit innen-kicsit onnan” étkezésben hisznek. Ezekhez többségében az úgynevezett challah érkezik, ami leginkább a mi kalácsunkhoz hasonlít, náluk pedig a sabbath elengedhetetlen kenyérféléje. A halételek közül a Sashimit és a Fish Cigar-t és kóstoltuk, utóbbi egy tengerisügérből készült finomság, bazsalikomos-mangós joghurttal, tempurában sütve, friss fűszernövényekkel. Egyszerre édes a mangótól, de pikáns a fűszerektől, összességében pedig hibátlan. A sashimi hozza a tőle megszokott stabil ízeket, így abban sem találtunk kivetnivalót. A kóstolt ételek közül a legkülönlegesebb talán a Broken Sabih, mely egy padlizsán alapú, vegetáriánus étel. Mivel a padlizsán még nyersen a Big Green Eggbe kerül, a végeredmény egy kellemesen füstöt fogás lesz, amihez jön még izraeli – és tojássaláta, a már korábban is említett mangós joghurt tahini habbal, a ropogós textúráért pedig a házi za’atar keksz felel. Garantálom, hogy ezt a legelvetemültebb húsevők is imádni fogják! Ha pedig van olyan köztetek, aki kevésbé kísérletező, a gesztenyés gnocchitól állítólag már többen is mennybe mentek, így nekik elsősorban az lesz a befutó.

 

7f023d77-7176-45ea-b738-ed5835fcbb20.jpeg

 

Ki itt belép, felejtse el a beach body-t, egy napra legalábbis biztosan

Mivel az izraeli nép híresen édesszájú, a koktélokat is ennek megfelelően alakították ki (hogy a desszertekről már ne is beszéljünk). Annak ellenére, hogy munka miatt és civilben is jó pár bárt és éttermet megjártam már, az ő koktéllapjukhoz hasonlót még nem is láttam. Van ugyanis egy olyan rész, amit kizárólag az ánizsos italoknak szenteltek, melyek mindegyikének Ouzo az alapja és a kókuszos-tejszínes ízvilág a jellemző. Ezek közül kiemelném a Shokobanana-t, amit egyenesen Oreóval szolgálnak fel, így akibe már nem fér desszert, de valami édesre vágyik, ebben nem fog csalódni. A borok nagy százaléka hazai pincék tételei, de van francia pezsgő és spanyol Cava is a buborékrajongóknak. 

 

f4e801f7-e11e-4ec5-9c45-237e8aac0ce6.jpeg

 

Szóval egy szó, mint száz, aki egy valóban mozgalmas estére, izgalmas ízekre és jó sok egyéb ingerre vágyik, az ne keressen tovább, mert a Meshuga lesz a helye. Aki viszont világmegváltó nagy beszélgetéshez keres csöndes kuckót, az nézzen szét toplistáink között, mert ha itt buli van, azt az egész Gozsdu hallja! 

Cím: 1075 Budapest, Holló utca 12

komment

Zen életérzés a belváros szívében!

2023. június 23. 17:34 - GastroGuide

Sokan még nem tudják, de meglepően új irányt vett az élet az Á la Maisonban.  Ahogy minden változás, úgy náluk is személyes érintettség irányította új vizekre a csapatot.  Elsőkézből jöttek rá, mekkora jelentőséggel bír a tudatos és stresszmentes élet, az egészséges életmód. Sok helyen halljuk már-már mantraként, de az À la Maisonban ez nem ragadt le csak a szavak szintjén.

 

1cd645e0-788b-4e6c-a78c-5655b8905730.jpeg

 

Egészséges séfajánlat

 

Fontos az egészséges étkezés, próbáljunk minél több gyümölcsöt, zöldséget fogyasztani, hogy ne csak a reggelink, hanem a mindennapjaink is könnyebbek legyenek. Szeretnénk az egészségtudatos életmódot és étkezést népszerűsíteni, ezért kidolgoztunk egy olyan séfajánlatot, melyben egészségtudatosabb alternatívákat ajánlunk a vendégek részére.

 

Természetesen nem kell megijednie azoknak sem, akik a tartalmasabb reggeliket kedvelik, hiszen az étlapról nem kerülnek le a régi kedvencek sem.

Külföldi utazások során gyűjtött rengeteg inspiráció segítette az új kínálatot, melyet ezúttal is Csató Dávid segítségével állítottak össze. A vegán amerikai palacsinta az egyik, amelyet mindenképpen érdemesnek tartott kiemelni, ez biztosan minden vegán étrendet követő kedvence lesz majd. Aki nem kedveli az édes reggelit, annak a breakfast burrito vagy Turkish egg lehet majd a nyerő, a további részletekről pedig hamarosan lehull a lepel. Megjelennek majd kávé helyettesítő italok, a Turmeric, butterfly pea latték melyeket persze alternatív tejekkel kínálnak. Ezek például segítik az emésztést, nyugtató hatással bírnak, minden elem hozzáad a pozitív hatáshoz.

 

cfca8b23-5476-4a25-a482-ec32d1faf6fc.jpeg

 

Healing center

 

Innen pedig már csak egy lépés volt merészet álmodni, és egy igazi nyugalmas helyet létrehozni belváros kellős közepén, ha az ember ki akar szakadni a nyüzsgésből és befelé szeretne fordulni. Egy hónapja nyílt meg a szervita terén található Sanara healing & yoga center ahol yogával, breathwork method-al , több kezeléssel és terápiával készülnek a vendégeknek. Tovabbá az alábbi lélek gyógyító kezelésekkel mint például ayurvedikus masszázs, reiki, asztrológiai elemzés, női kör, pilates, yoga több irányzata (ashtanga, hatha, gyerekjóga ) várják azokat, akik szeretnének egy kicsit megállni és nagy levegőt venni a rohanó világban. Egy olyan helyet szerettünk volna létrehozni ahol befelé fordulást, elcsöndesedést, pihenést és regenerálódás találnak a vendégek, bármily korosztályból.

A center a hét mindennapján várja a vendégeket, a weboldalukon pedig minden egyéb információ megtalálható a szolgáltatásokról.

 

c2801cf6-227e-462f-a799-a8dc53836e1f.jpeg

 

cím: Szervita tér 3., Budapest

 

 

 

 

komment

Hihetetlen amit ez a szarvasi étterem csinál

2023. június 14. 14:18 - GastroGuide

Épp a minap ünnepelte a szarvasi Újváros Bisztró nyitásának első évfordulóját, és ennél szebb elismerést nem is kaphattak volna, ráadásul még a „születésnap” előtt. A Dining Guide top 100 legjobb éttermek listáján az 57. helyezést érték el,és bekerültek a legjobb 25 vidéki étterem közé, ezzel biztosítva, hogy nagyon, nagyon jó úton járnak.

 

Egy évnyi tudatos építkezés

Már csak azért is igen komoly elismerés ez, mivel a tulajdonosok eredetileg nem vendéglátós szakemberek, hanem üzletemberek, akik a világot járva nyitott szemmel figyelték, mi az, ami érzésre többet ad az embereknek, és ezt igyekeztek beleépíteni az Újvárosba. Méghozzá nagyon tudatos alkotómunka eredményeként. Megfogták az eddigi tapasztalatokat, szétrobbantották atomjaira, ezeket az aspektusokat egyesével megvizsgálták, értelmezték, saját elképzeléseikre formálták, végül az apró elemeket újra összepakolva építették fel a koncepciót. Minden terület élére olyan szakembereket kértek fel tanácsadóként, akikre fel tudtak nézni, mert a saját munkájukban ugyanazt a kérlelhetetlen igényességet és profizmust nyújtják, melyet az Újváros elképzelt működése alapjául. Így indult egy szoros együttgondolkodás és együttműködés Várvízi Péter kreatív séffel, Piltz Zoltán vezető séffel, Ódor Andrással, a Black Swan bártenderével és egy barista championnal, hogy az étterem, a kávézó és a koktélbár is a legmodernebb felszerelésekkel, berendezéssel és technológiákkal kölcsönösen biztosítsa azokat a lehetőségeket, amelyekből mindenki a legjobbat tudja kihozni. Hozzájuk kutatták fel a könyékről azokat a kollégákat, akik magukénak tudják érezni az Újváros úttörő szellemiségét, hasonló lendülettel, elképzelésekkel és világlátással rendelkeznek.

Ez a tudatos építkezés minden négyzetmilliméteren látszik is, nemcsak a high-tech épület kialakításán vagy enteriőrjén, hanem az egész atmoszférát, hozzáállást áthatja ez a törődés, odafigyelés és szívélyesség, amely egy valódi csapatmunka eredménye.

 

284f703a-dbbc-429e-b5f9-a98f93ec1d18.jpeg

Várvízi Péter kreatív séf 

 

Vendéglátás, mint otthon

A tulajdonosok elárulták az ars poeticájukat is, azt a hozzáállást, amely a meglévő technológiához, szakértelemhez párosítva megalkotja az Újváros légkörét, és megmutatja, kik ők és mit képviselnek.

A vendéglátás ott kezdődik, hogy ha egy ismerősünket meghívjuk a saját otthonunkba, akkor az első pillanattól kezdve egészen a távozásáig a legnagyobb figyelemmel, kedvességgel bánunk vele, ő van a középpontban és mindenből a legjobbat adjuk neki. Mi ezt az attitűdöt szeretnénk átültetni az Újváros Bisztróba is. Ha belép hozzánk egy vendég, megtisztel bennünket azzal, hogy minket választ, nálunk akar élményt szerezni, akkor igen, nekünk kötelességünk őt maximális szinten, jószerével személyes vendégként kezelnünk.(…) Nemcsak ételt akarunk felszolgálni az embereknek, hanem valóban szeretnénk hozzátenni valamit Magyarország összképéhez.

Az elmúlt egy évben hatalmas felívelést produkált a bisztró.Ez a fejlődés folyamatos, nem érik be ennyivel. Folyamatosan képzik a kollégákat, magukat, meghallgatják a véleményeket, finomhangolnak, csiszolnak a részleteken, keresik a legújabb, legjobb lehetőségeket, amelyeket megmutathatnak a Békés megyébe érkezőknek. És amivel bebizonyítják, hogy a magyar vidéki vendéglátás is képes elérni világszínvonalat, hiszen a kezdetektől fogva az volt a cél, hogy első békés megyei étteremként felkerüljenek az ország gasztrotérképére.

 

8ba4f9b1-48aa-44de-ae1c-8908be6b03bf.jpeg

 Piltz Zoltán vezető séf

 

Degusztáció, borpárosítás

Nem a Dining Guide elismerése volt az első nagyobb mérföldkő az elmúlt időszakban, hanem a degusztációs menü, amely ritkaságszámba megy vidéki éttermek esetében. Ezzel bepillantást engednek, egyúttal átfogó képet adnak a kínálatról a betérőknek, átutazóknak, kíváncsibbaknak, ez pedig ugyancsak a szintlépés és különlegesség – ahogyan a borpárosítással elérhető étlap is. Mint mondják, úgy keresték a megfelelő ízpárokat, hogy „az egy meg egy nem kettő, hanem három lesz”, külön élményt ad, életre kel és közösen fejlődik valami egészen mássá.

 

1f6973a7-94b0-48b7-91d5-9133b2001d8a.jpeg

 

Szarvas megér egy kitérőt

A telek, amelyen a high-tech épület elterül, Délkelet-Magyarország egyik legszebb fekvésű területe: a Holt-Körös partján álló épületet a védett, ősi mocsári ciprusok ölelik körbe, minden oldalról erdő és víz határolja, szemben az óváros látható, gyakorlatilag Szarvas központi helye, festői környezetben. Így remek találkozópont, a turisták biztosan megfordulnak erre, akár csak a kikötőben várakozás miatt, és ez remek lehetőséget ad, hogy közösségi térként is működhessen a bisztró.

De Szarvas nemcsak egy rövid kitérőt ér meg, hanem akár egy hétvégét, sőt egy hetet is, hiszen megannyi látnivalóval kecsegtet. Ott van a Mini Magyarország Makettpark, azarborétum, a teltházzal működő víziszínház, a vadaspark, a szárazmalom, a történelmi Magyarország közepe egy szép emlékművel. Az aktív kikapcsolódást kereső utazók is megtalálják a számításaikat, vannak sárkányhajóversenyek, lehet hajókázni, kajakozni. Hiszen az is hatalmas élmény, amikor kibérelünk egy kajakot, evezünk egy kicsit, utána kiszállunk, és egy helyi kocsmában megiszunk egy pofa hideg sört. És most már az Újváros Bisztró is megér egy utat, hogyegyünk egy jót a környék legjobb éttermében.

 

0df5fe04-9c75-4e18-ab30-2692e776eb5c.jpeg

 

Közösségi tér, lenyűgöző környezet

Ezt az adottságot kihasználva tartanak különböző esteket, programokat is, hogy pezsegjen a helyi élet, ne jutalom, hanem szükséglet legyen ez a fajta feltöltődés, a kávézóba, étterembe járás, borozás. Szokássá és értékké tenni mindezt, ez a fő törekvések egyike az Újvárosban, ezt pedig azzal tudják elérni, ha napi szinten megelevenítik az emberek életében a vendéglátás jelentőségét, pozitív vonatkozásait. Vagy olyan egyedi, figyelemfelkeltő lehetőségeket tárnak eléjük, amelyekről nem is gondolták volna, hogy érdekli őket, amíg nem szembesültek vele, hogy ilyen is van, mint például egy steak est. Ahol ráadásul akár a világ egyik legritkább steak fajtáját is megkóstolhatják, és nem kell érte a fővárosba, vagy Európa más nagyvárosaiba utazni. Helybe jön az élmény.

Ezzel együtt a várost is vonzóbbá teszik, és míg korábban azért sem látogattak el sokan errefelé, mert nem találtak megfelelő szállodát, éttermet, most már útnak indulnak és felfedezik a környék csodáit. Ehhez csatlakozik a Békésszentandráson az egykori szőnyeggyár helyén mostépülő exkluzív szálloda egy szőnyegmúzeummal, amely ugyancsak emeli a régió értékét. Folyamatosan újítják a szálláshelyeket, érkeznek a befektetők, igazi turisztikai hangyabollyá kezd válni Szarvas és környéke, az Újváros Bisztró vezetői, a helyiek és a turisták legnagyobb örömére.

Egyébként más szarvasi vendéglátóhelyek is figyelemmel kísérik, amit az Újvárosban csinálnak, és inspirálódnak belőle. Ennek már érezhető a hatása, elkezdett továbbgyűrűzni, mint amikor bedobunk egy tóba egy kavicsot. „Ezt is jó látni! Nem vagyunk emiatt féltékenyek, hanem inkább örömmel tölt el bennünket, hogy ez megindulhatott a városban, és ez is a fő cél” – mondják.

 

cím: Szarvas, Arborétum u. 2. 

komment

Egy falat irodalom, harapj bele

2023. június 03. 09:06 - GastroGuide

Szeretnéd megkóstolni Vámos Miklós rakott krumpliját, Grecsó Krisztián Plejskavicáját, Tisza Kata juhtúrós puliszkáját, Berg Judit lasagneját, Szabó T. Anna madártejét, esetleg Dragomán György tárkonyos-paradicsomos zöldbablevesét (melyet a VakVarjú séfjei az író 2020-ban megjelent Főzőskönyvében leírt receptje alapján készítettek el)? Akkor irány a VakVarjú étteremcsalád négy egységének valamely tagja: a VakVarjú Csónakház, a VakVarjú Újlipót, a Vakvarjú Pest és a VígVarjú!

 

2f781a33-c2f2-435a-bbe1-611dd1002b2b.jpeg

 

„Kóstold meg törzsvendég íróink kedvenc ételeit és ne feledkezz meg a könyvhétről sem! Kárrr lenne kihagyni!” Szóla VakVarjú étteremcsalád 94. ünnepi könyvhetet népszerűsítő akciójának szlogenje.

A 94. ünnepi könyvhét tiszteletére, valamint a kortárs magyar irodalom népszerűsítésre május 25-e és június 11-e között kortárs magyar íróink kedvenc ételei kerülnek a háromhetente változó séfajánlatba, természetesen egy izgalmas VakVarjús csavarral.

 

f4bdda64-25cd-4e78-8781-c54343c2afd9.jpeg

 

Mint közleményükben írták, az ünnepi könyvhét helyszíne évek óta a Vörösmarty tér, a Vigadó tér és a Duna-korzó környéke, így éppen a VígVarjú előtt pezseg a színes és fontos kulturális élet. Az irodalom, az olvasás, a könyvhét, és nem utolsósorban a tehetséges kortárs magyar íróink tiszteletére határozták el, hogy a VakVarjú étteremcsalád egyébként is törzsvendégeinek számító írók kedvenc fogásait veszik fel séfajánlatunkba a programot megelőző hetekben. Az éttermek és a kávéházak az irodalmi élet fontos helyszínei voltak, különösen Budapesten, a gasztronómia és az irodalom a fővárosban mindig is kéz a kézben járt egymással. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy számos nagy írónknak volt saját asztala a vendéglőkben, e hagyomány előtt tisztelegnek az étteremcsaládban.

 

f1ea4901-3f1d-4754-856e-f6c3fdbb9fff.jpeg

 

„Hiszek benne, hogy a gasztronómiához hasonlóan az olvasás és az irodalom is szexi, kapjunk rá minél többen!” – mondta Semsei Rudolf, a VakVarjú étteremcsalád tulajdonosa, aki azt is kiemelte, hogy a VakVarjú étteremcsalád az élet minél több területén próbál értéket teremteni. Nem is olyan régen ért véget „MobilOFF, ÉlményON” mobilmentes hét akciójuk, amely a virtuális térből való kiszakadást, az egymásra figyelés fontosságát igyekszik népszerűsíteni. Azok a családok, akik megszabadultak a mobiltelefonjuktól az étkezés végéig, és a fizetésig egyetlen telefon sem kerül elő a dobozból, ingyen kapták a gyerekmenüt 14 éven aluli gyermekeik számára. „Az irodalom és az olvasás népszerűsítését, összekötve a VakVarjú gasztronómiájával, pontosan ugyanilyen értéknek tartjuk” – mondta Semsei Rudolf.

 

cím: Paulay Ede u. 7., Budapest

 

komment
Címkék: Etterem

10+3 varázslatos terasz, ahol simán relaxálhatsz

2023. május 28. 08:56 - GastroGuide

 

Monkey Étterem

 

1d7601d5-66a3-4d9f-b9f4-8b5b4b0bf51f.jpeg

 

Budapest egyik legklasszabb rooftop bárjában szédületes kilátás nyílik a városra, ahol egy monoton hétköznapon is felfedezhetjük az élet apró örömeit. Kényelmes lazaság, chill hangulat, szikrázó fények, igazi nyaralós hangulat csábítja a vendégeket a Várkert Bazár felett. Egyszerre érezhetjük a pörgést és a nyugalmat, a könnyedebb street food ételeket és a komolyabb fogásokat. Az egyedülálló panorámával bíró és rendkívül népszerű Monkey Bistróból pedig nemrégiben Monkey Étterem lett, ahol megtartva a nagy sikerű magyaros vonalat és fergeteges koktél kínálatot, még egy szintet léptek a mennyország felé. Bővült az étlap, ráadásul a nyár várható slágerét, az alkoholmentes gint is kipróbálhatjuk.

A játékosságot és mókázást képviselő kis ékszerdoboz páratlan élményt nyújt, a hét minden napján (hétfőtől vasárnapig) 12-től éjfélig varázsolódhatunk el a nyugágyak, a babzsákfotelek és a jó levegő bűvöletében.

Cím: 1013 Budapest, Ybl Miklós tér 4.

 

 

Japanika

 

bf4fd11d-ea5a-47f3-b558-569a1c5458db.jpeg

 

Ázsia színesen vibráló, trendi arca mosolyog ránk egy tágas, árnyas és hatalmas teraszon. A Japanika mind atmoszférájában, mind pedig az ételek gazdagságát tekintve multinacionális, sokszínű, nyitott, változatos helyről. Az ételeket az európai emberek ízlésére szabták, ezért érdemes azoknak is kísérletezni vele, akiktől kissé távol áll a keleti konyha. Ebben a bőséges kínálat is segítségünkre lesz, hiszen nemcsak sushit kérhetünk, hanem thai tésztákat, leveseket, grillételeket, illetve egyedi keleti alapanyagokból és hagyományos japán italokból készült koktélokat is.

Míg a távoli vidékek ízeiben lubickolunk, megpihentethetjük a szemünket a Szent István téren zsizsegő hömpölygésben. Sőt, nem kell hazatérnünk a vacsora után, hiszen a Japanika egy nyüzsgő közösségi tér is, amely nagyszerű helyszíne lehet a vidám baráti összejöveteleknek.

Cím: 1051 Budapest, Szent István tér 7.

 

 

Újváros Bisztró (Szarvas)

 

e4e4f05c-6bf3-4025-a599-d96e6ebd3585.jpeg

 

Békés megye eddig nem tartozott a legnépszerűbb úti célok közé, azonban amióta felhúzták az Újváros Bisztró high-tech épületét a Holt-Körös festői partján, az ősi mocsár ciprusok szomszédságában, egyre vonzóbbá válik az eddig felfedezetlen, mesés környezet. A szarvasi fine bisztró teraszáról a vendégek elé tárul a város megannyi látványossága: az óvárosi Bolza-kastély, a Millenniumi emlékmű a Szent Koronával és szökőkúttal, és a városi hajókikötő is. Mellette mesebeli erdő terül el, ősi mocsárciprusokkal, nyáron sup-ozó lányok, kajakosok, sárkányhajósok, sétahajók ringanak a vízen, melyek naplementekor festenek csak igazán varázslatos képet.

Várvízi Péter kreatív séf és Piltz Zoltán séf lehengerlő fogásai, izgalmas ízkombináció középpontjában a perspektívaváltás áll. Közeli-távoli, hazai-egzotikus játék az ízékkel, alapanyagokkal, végeredményében pedig egy szerethető, mégis izgalmas kínálattal találkozunk. Emellett érdemes egy kávét is meginnunk a szabadban, ugyanis az ország talán legkülönlegesebb kávékínálatával várnak, melyek a Dalla Corte Zero Anniversary limitált kiadású  kávégépével készülnek.

Cím: 5540 Szarvas, Arborétum u. 2.

 

 

Riso Ristorante

 

400977f3-d5f0-4d9a-b46e-a43b018385e2.jpeg

 

A Riso Ristorante & Terrace már a nevében hordozza, hogy bebetonozott helye legyen a listánkon. A Várnegyed egyediatmoszférájába egy kis egyedi mediterrán derűt csempésző családias étterem biztosra megy az olasz konyhával, hiszen a pizza, a tészták, a rizottók a húsok és a halak között mindenki talál a kedvére valót, ahogyan az is, aki magyaros fogásokat keres. A grandiózus, árnyas terasz pedig az étterem szíve-lelke, mint egy olasz családban a mamma: ő a központ, a szívdobbanás, a gondoskodás, az éltető erő, aki mindenkit imád, és akit mindenki imád. Olyannyira, hogy egy télikert is rendelkezésre áll, hogy egész évben élvezhessük a kintlétet, de az egész étterem egy nagy, teli szájas, boldog kacagás.

A fatüzelésű kemencében készült pizzák vagy egy klasszikus pasta az itáliai nyaralások emlékeit idézi vissza hajszálpontosan, úgyhogy megéri a sétát.

Cím:1012 Budapest, Lovas út 41., Budapest

 

 

Pavilon Kert

 

57337584-60c4-4847-bf6f-ecf30cd29525.jpeg

 

A Városligetet mindig is a főváros különleges helyszíneként tartották számon, már az 1800-as években is az egyik legnépszerűbb szórakozási lehetőség és közösségi tér volt, ahová gyakran jártak ki sétálni, pihenni és mutatványosokat csodálni az emberek. Ez az élettel teli, nyüzsgő vurstli hangulat tért vissza a fák közé.  A Pavilon Kert, illetve annak mára szintén ikonikussá váló vendéglátóhelyei újra a hőskor ízeit hozzák el Budapest zöld szívébe. A Pavilon Kert három fő épületét és a jól ismert vörös téglás egykori Beszkárt épületet néhány éve vendéglátóegységek vehették birtokba. A Bíró Lajos nevével fémjelzett Buja Disznó(k)ban a sztárséf legendás rántott finomságait kóstolhatjuk meg, a Bár pavilonja kifogyhatatlan mennyiségű hűsítőt és kávé különlegességet kínál, míg az Állatkerthez legközelebb eső pavilonban a 23 éves, családi manufaktúraként működő Kató Néni Finomságai kürtős pavilonjával találkozhatunk, mely különleges, belül puha, kívül ropogós kürtőskalácsairól vált ismertté. A finomságok sora pedig a Ligeti Lángosozóval egészül ki,ahol Budapest kedvenc pehely könnyű krumplis tésztás lángos különlegességeit falatozhatjuk. Májustól a „Zene a lombok alatt” programsorozat keretein belül minden péntek és szombat este naplementéig retro és könnyed lounge dallamok, illetve élőzene váltják egymást. Vasárnaponként ebédidőben a Lakatos Miki Trió szórakoztatja majd a vendégeket „Jó ebédhez szól a nóta” címmel. De a következő hónapokban komolyzenei szabadtéri koncertek, zenészek jammelése, kórus fellépések és neves DJ-k is színesítik majd a szezont. És miközben a Pavilon Kert teraszáról nézzük a sportoló, kocogó, sakkozó, kártyázó, andalgó embereket és a futkosó, vidáman kacagó gyerekeket, bátran kijelenthetjük: az élet szép!

cím: Városliget, Állatkerti krt. 3., Budapest

 

 

Next Bistro & Cafe (Debrecen)

 

fb14390d-5cd9-44bd-8ac2-db0165962f94.jpeg

 

Egy terasz nem terasz, mondta a cívis város üde és trendi színfoltja, majd hopp, bővült egy második nagyon hangulatos terasszal is. Fiatalos hely, igazi európai hangulattal, nemzetközi konyhával, amely tökéletes elhelyezkedéséből fakadóan arany középutat kínál, hiszen a teraszon üldögélve az erdő friss, tiszta levegőjét élvezhetjük, miközben a vibráló városi miliőt is magunkba szívhatjuk. Számos házi készítésű, extravagáns sütemény található meg náluk, melyeket finom, specialty kávékkal tudunk kísérni akár a tökéletes napindítás fényében is, noha a Next alapvetően inkább este pörög fel. Ekkor pedig egy hamisítatlan urbánus fókuszpont lesz belőle, ahová egy romantikus séta vagy hangulatos mozi után is betérhetünk pár pohár borra, koktélra vagy egy kellemes vacsorára.

Az új étlap rövid, de kreatív és változatos, elég komoly steakválasztékkal, amely kuriózum a városban. Emellett folyamatosan változó, különleges szezonális ajánlatból, illetve rendszeresen frissülő ital- és koktélkínálatból is választhatunk.

Cím: 4032 Debrecen, Bolyai utca 2.

 

 

VakVarjú Csónakház

 

f76c5160-081d-4989-86bc-2e7ed865f63c.jpeg

 

A ringatózó Duna fölé hajló szomorú fűzek, nyárfák, és hívogató stégek rejtekében bújik meg a VakVarjú család legifjabb tagja, a VakVarjú Csónakház. Mint egy vérbeli vízimadár, fészket rakott a vízpartra, a csodás panoráma mellé, a teraszon ülve pedig olyan érzés, mintha valami titkos kis rejtekhelyen várnánk a cinkos pajtásainkat a nádasban. Egyben a romantika esszenciája is, ahogy nézzük a naplementét a Duna-parton egy pohár jó borral, nem igaz?

Az ételek kiválóságát nem kell ecsetelnünk, hiszen az étteremcsalád jól ismert színvonala messze földön híres, és a profi csapat a Csónakházból is tudott modern, vonzó, kifinomult helyet varázsolni, amely nem felbolydítja a környezetét, hanem belesimul.

Cím: 1203 Budapest, Vízisport utca 12–18.

 

 

N28 Wine & Kitchen

 

b113924a-da00-40cc-8f0f-f78008380306.jpeg

 

Miért is ne lehetne egy szimpla hétköznapot is ünneppé tenni? Ünnepelni az életet, a természetet, a bőséget, ücsörögni egy elegáns teraszon a napsütésben, egy pohár finom bor, egy kellemes beszélgetés, egy ínycsiklandó tányér pintxotársaságában. Az N28 ehhez a megfelelő helyszín, ha szeretnénk megismerkedni a régi magyar borokkal, az aktuális bortrendekkel, a divatos hazai nedűkkel, hozzá az új fogásokban bővelkedő tavaszi étlapról csemegézhetünk. A közkedvelt ételek megmaradtak, de bővült a kínálat, például különleges pintxo fogásokkal. Ezentúl kéthetente változó, szezonális alapanyagokból készült új tétel bukkan fel amenüben a fix falatkák mellett, illetve egy kencés, egymással megosztós előétel is felkerült, a romesco, parmezános karfiolkrém, sobrasada és mentás zöldborsókrém formájában.

A borlap is friss, így aki már járt az N28-ban, annak is érdemes beülni a teraszra a Nagymező utcába, és megismerkedni a legújabb a kis tételes hazai borokkal.

Cím: 1065 Budapest, Nagymező utca 28.

 

 

Most Kortárs Bisztró

 

f318ab74-feef-4e2f-b1e7-a231d86b769a.jpeg

 

Nincs teraszos listánk Most nélkül. Már csak azért sem, mert a Zichy Jenő utcában megbúvó hely egy igazi nagyvárosi dzsungel, kortársságának alapja a folytonos változás, újítás, fejlődés és mozgás. Tehát ha nemrég jártál ott, nehogy elintézd egy legyintéssel, miszerint ismered már, mert egyáltalán nem biztos, hogy ezúttal is ugyanazt tapasztalod, mint legutóbb. Ez adja a hely vibráló izgalmát, a meglepetés ereje, amelyben viszont megbújik a bizonyosság, hogy elképesztően jó lesz, bármivel is rukkolnak elő. No meg a nepáli szakács autentikus és egzotikus fogásait sem szabad elfelejtenünk, mint a mangós csirkét kesudióval és hagymaszósszal (az egyik kedvencünk).

És igaz, hogy nem terasz, de az üvegkupola annyira menő, hogy nem lehet elmenni mellette szó nélkül! A belső udvarban kialakított hatalmas kerthelyiség buján zöldellő öleléséből pedig egyenesen a felhőket vagy a csillagokat vizsgálhatjuk összebújva a város szívében.

Cím: 1066 Budapest, Zichy Jenő utca 17.

 

 

Padys Bistro (Székesfehérvár)

 

d6da5cb6-3afc-4ce3-ad2f-9a76944620ce.jpeg

 

Régóta hiányzott már Székesfehérvár belvárosából egy ilyen fancy kis bisztró, amely bármelyik nagyvárosban, sőt, a fővárosban is megállná a helyét, írtuk nemrég. Egy úttörő, felkavaró, újhullámos ingert hoztak a város gasztronómiai életébe, amiben érdemes kalandoznunk. Nemzetközi, változatos fogások szerepelnek az étlapon, melyekből mindenki tud magának választani, és bár elsőre megszokottnak tűnnek, kiderül, hogy mindegyik fogást egy kicsit a saját képükre formálták, van bennük egy kis különlegesség. Szombaton és vasárnap pedig reggel 8-tól 10:30-ig reggeli is van! Lazán elegáns, fiatalos, mégsem harsány, sokkal inkább letisztult és a lehető legnagyobb vendégkör igényeit kielégítő a kínálat és az enteriőr is.

A Bistro Ebéd és a séf ajánlat mellett a friss, tavaszi étlapra állandó ajánlatként felkerült a burger, a közönségsiker hatására. A belvárosi teraszon egyedülálló módon már hétköznaponként délelött 10-től szürcsölhetjük a kávénkat, és jó tudni, hogy nemcsak ebédre vagy a fókuszban álló vacsorára térhetünk be, hanem akár egy üzleti megbeszélésre vagy barátnős csevejre, a terasz egész biztosan kiváló helyszíne lesz.

Cím: 8000 Székesfehérvár, Fő utca 1.

 

 

Korhely Faloda & Daloda

 

8cc07e08-c5fe-4767-9f1a-d1adfeebec95.jpeg

 

Ez az a hely, ahol nincs semmi manír, fancy fogás, túlgondolás, újragondolás. Csak a színtiszta szeretet, gondoskodás, a vidéki vasárnapi ebéd minden melegsége, biztonsága. Egy hely, ahol minden csütörtökön friss csülkös pacal van savanyúval, kenyérrel. Ahol az ököruszályleves olyan piros zománcos kis lábaskában érkezik, amiben a nagyi főzte a finomságait, és ahol szívecske alakú a rántott hús. Ahol egy pillanat alatt visszarepülünk a gyerekkorba, a múltba, a nyugalomba, a békességbe, holott zajlik körülöttünk a jelen, és mi épp egy klassz kis teraszon ülünk a Liszt Ferenc téren. Megállunk egy pillanatra, kortyolunk egy nagyot a fröccsből, és küldünk egy üzenetet a nagyinak, vagy anyunak, vagy a tesónak. Annak, akit szeretünk, régóta.

Egy hely, ahol az ételek mégsem unalmasak, egészségtelenek, zsírban tocsogóak, ó, nem. Igaz, diétásnak nem mondhatók, de ezekért az ízekért érdemes „csaló napot” tartani, elcsábulni, kivételt tenni.

Cím: 1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 7.

 

 

Vogue Boat Café & Restaurant

 

c6400819-3bb5-4be3-8ee4-e88923d541b1.jpeg

 

Valljuk be, elég nagyvonalú és sikkes, amikor egy egész hajófedélzet a terasz. A Vogue állóhajó pazar környezetben kínál elegáns szórakozást. A hullámokon visszatükröződő apró fények, a kivilágított hidak, a hegyek, a csillagok látványa önmagában megér egy estét, de amikor ehhez remek italok, finom ételek és valami muzsikaszó is társul, az maga a tökély.

Hétvégén brunchokat tartanak, ami igazán feltölti az embert az újabb munkahét előtt, vagy ellazítja az előző után, nézőpont kérdése. Egyedi rendezvény megoldásokat kínálnak, akár évfordulózhatunk is a Margit híd és az Árpád híd közötti hajón, de exkluzív vacsoraesteket, koncerteket, előadó esteket is tartanak a csodálatos étteremben, ahol fantasztikus konyhával koronázzák meg az elegáns szórakozást.

Cím: 1137 Budapest, Carl Lutz rakpart XIII/19. raszter

 

 

 

Cukorborsó Kertvendéglő (Páty)

 

0b6a2b37-33ed-4b3e-995e-6a788283c7be.jpeg

 

A Cukorborsó épp olyan, mint a neve. Kedves, bájos, mókás, friss, egy igazi családi vendéglő, ahol jó egyszerűen csak lenni. A szülők nyugodtan megihatnak egy kávét, a gyerekek pedig birtokba vehetik a játszóteret a kertben. Merthogy az is van. Kicsit olyan, mint a saját kertünk, csak itt jobban főznek, haha. :D Otthonos, és igyekeznek részt venni a helyi közösség életében is, illetve folyton olyan mód változni, hogy a helyiek igényeire szabják a miliőt és a kínálatot is.

Állati jó a pizza, ugyanis az egyik tulajdonos, Balázs Attilapizzakészítés iránti szenvedélye olyan méreteket öltött (a helyiek és minden betérő nagy örömére), hogy pizzakemencét építtetett és saját tésztareceptet fejlesztett ki, ezáltal egy falat olasz életérzést kínálva a pátyiaknak. Közel s távol száll a híre az itteni pizzának, úgyhogy már csak azért is megéri felkerekedni!

Cím: 2071 Páty, Somogyi Béla út 131.

 

 

 

 

 

 

komment

Bajnok pizza Budapesten

2023. május 25. 10:04 - GastroGuide

Forrón duruzsoló, pattogó, hatalmas kemence, kellemes zene, nyüzsgés és finom illatok ölelnek körbe a Szent István körútiindusztriális, fényes, barátságos étteremben. Pizzát manapság bárhol lehet enni, hiszen a legnépszerűbb étel a világon. De jó pizzát már annál nehezebb, nápolyi stílusút meg kiváltképp. Jó hírünk van! Nemhogy kiváló, egyenesen világbajnok olasz csodákat falatozhatunk Budapesten, a Forni di Napoliban.

 

Szó szerint, ugyanis Damu László pizzamester és társa duo kategóriában a 7. helyen végzett 700 induló között a tavalyi pármai pizza-világbajnokságon. Idén pedig szintén szép eredményt zsebelhetett be a magyar csapat, melynek tagja volt a Forni di Napoli séfje is.

 

8655e56d-6c38-4649-9ea5-af76b7f3c673.jpeg

 

Pizzagyár helyett kényelmes vendéglátás

Az étterem ötlete a pandémia alatt fogalmazódott meg a tulajdonosok fejében, egy dunakeszi pizzériában tett látogatás után. A vállalkozócsalád új lehetőségek felé kacsingatott, hiszen a covid időszak nem kedvezett éppen a turizmusnak és a szállodaiparnak, amelyben már nagy tapasztalattal tevékenykedtek. Mindenki teljesen elalélt, mikor megkóstolták a légiesen könnyed, puha tésztát, és beindult az ötletelés. Ha semmi más nem is működik, a pizza mindig kelendő, hiszen még ha nem is lehet elmenni sehova, azt házhoz is lehet rendelni. Főleg, hogy az elmúlt években a minőségi pizzának elég komoly kultúrája lett.

Nagy fába vágták a fejszéjüket, hiszen e téren senkinek nem volt tapasztalata, csak a hatalmas lelkesedés tombolt bennük, hogy Budapesten nyissanak egy nápolyi stílusú, autentikusan olasz pizzériát. Eleinte kérdéses volt, hogy nyissanak a külvárosban inkább kiszállításra és elvitelre specializálódott „pizzagyárat”, vagy a belvárosban egy barátságos, beülős éttermet. Az utóbbi mellett döntöttek, és ez a szenvedély, ez a szerelem érződik az étterem hangulatán is. Elkezdődött a helyiség felújítása az utolsó szögig, kialakult a csapat. Noha tudták, hogy nem lesznek kifejezetten úttörők, mégis úgy gondolták, a környéken inkább a trattoria típusú éttermek elterjedtek, akik mellett jól megférnek majd a kizárólag pizzából, salátákból, olasz előételekből és desszertekből álló kínálatukkal.

A koncepció egyszerű volt: ha betér az ember, ne érezze sem azt, hogy túl drága, sem azt, hogy túl olcsó, sokkal inkább egy szívélyességet és kényelmet árasztó, csábító nápolyi hangulaturalkodjon, mindez megfizethető köntösben.

 

b865f5c0-924a-494b-8f53-8fd71f35fcea.jpeg

 

Valóban autentikus

A valóban autentikus nápolyi finomságnak több alappillére is van. Biztosan nem vagyunk egyedül, akik többször belefutottunk már a kenyérlángosra hajazó, de a nápolyi pizzára nyomokban sem emlékeztető dolgokba, de ezekszerencsére eszünkbe sem juthatnak a Forniban.

Először is a legfontosabb, a komoly kemence. A vegyes tüzelésű Morello Forni kemencében eredetvédett, minőségiolasz alapanyagokból, 48 órás kelesztésű, titkos recept alapján készült tésztából és szezonális, friss zöldségekből készülnek a kerek álmok, melyekből előfordul, hogy összesen több mint 500 készül egy nap. A pesztókat, krémeket helyben és frissen készíti a pizzamester, de a vegetáriánusoknak is van alternatíva csupa finom zöldséggel és növényi/vegán sajttal.

 

c2167290-a329-4552-a9c8-9fe8c3a3809f.jpeg

 

Klasszikus és kísérletező

A túlnyomó részt magyarokból és külföldiekből álló vendégkör kedvence magasan a klasszikus margherita, és az egyszerűbb, paradicsomos alappal készült variációk, de egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a különleges, fehér vagy pesztóalappal és feltétekkel operáló fogások. Az egyik legizgalmasabb a Maradona di Napoli, amelyen a dió és a szarvasgombakrém mellett egy kis narancslekvár teszi még pikánsabbá és szemöldök felhúzóssá az élményt. De a bátrabbaknak és kísérletező kedvűeknek mindenkinek érdemes kipróbálnia a pisztáciapesztó alappal készült Pesto di Cottót.

Azonban fel kell kötnünk a gatyánkat, ha a huszonnyolc féle pizzából azonnal akarunk választani, mert a kreatív és elképesztő wow-faktorral incselkedő mesés fogások közül nagyjából lehetetlen.

De nem csak a főszereplők autentikusak: saláták, előételek, focaccia, itáliai desszertek is várnak, ahogyan a sörök, a borokés a kávé is olasz. Aperol, Peroni, Moretti, Lavazza, a névsorolvasás teljességének igénye nélkül.

A siker töretlen, olyannyira, hogy május végén a második üzlet is megnyílik az Október 6. utcában, ahonnan mi is újra jelentkezünk majd, hogy megmutassuk nektek!

 

 

cím:Budapest Szent István körút 9.

Facebook: Forni di Napoli 

fotók: Forni da Napoli

 

 

 

 

komment
Címkék: guide Etterem

A távol-kelet még sosem volt ilyen közel - teszt

2023. május 20. 10:44 - GastroGuide

Bár úgy gondolom, hogy aki szereti az ázsiai konyhát, az már biztosan vendégeskedett legalább egyszer a Bazilikánál található Japanikában, a jó helyekről nem lehet eleget írni. Pláne nem, ha olyan régóta tartják magukat az élvolban, ahogy ők teszik, nem is véletlenül…

 

Az ötödik kerületi Japanika éppen 7 éve kínál igazi japán élményt az erre fogékony vendégek számára. Az étterem a japán konyha klasszikus ételeit és italait kínálja, melyek minőségi alapanyagokból készülnek, tradícionális receptek alapján, mégis bárki számára értelmezhetőek – amit az étlapon található kisokos is igyekszik megkönnyíteni. Az étterem belső kialakítása is hűen tükrözi a japán dizájnt, így a vendégek valóban úgy érezhetik magukat, mintha csak Oszakában lennének. A külföldön egész más koncepcióval, frenchise-ként működő étterem itthon azzal a céllal nyitotta meg kapuit, hogy közvetlen kiszolgálással, laza környezetben hozza közelebb a magyarokhoz az autentikus távol-keleti fogásokat.

 

A Japanikában tényleg minden a vendégért van

Eredményességüket mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a turisták által az egyik legfrekventáltabb helyen is 85%-ban magyar vendégek fordulnak meg náluk, akiknek nagyrészével az évek során szinte baráti viszonyt alakítottak ki. Az étteremben nemcsak sushi, hanem más tradicionális ázsiaiételek is megtalálhatók, mint az ízletes ramen levesek, udon tészták és donburi (rizses) ételek is, melyek kielégítik azoknak a vendégeknek az ízlését, akik inkább meleg ételre vágynak. Nagyon figyelnek rá, hogy tőlük senki ne távozzon éhesen, a menüben találhatóak vegetáriánus és vegán opciók is, valamint az ételintolerancia sem lehet akadály. A vendégek mellett a környezetre is különös hangsúlyt fektetnek, a kiszállításhoz használt dobozok és evőeszközök mind újrahasznosított és újrahasznosítható anyagból készülnek, amik grafikája ráadásul a szezonalitásnak megfelelően változnak, melyeket teljesen ők terveznek.

Az étterem egyik fő vonzereje nyilvánvalóan a sushi, amelyet különböző módon készítenek el, hogy megfeleljenek az ízlésüknek és étkezési igényeiknek. Az étteremben széles választék áll rendelkezésre, beleértve a hagyományos nigiri, maki, sashimi és temaki variációkat, valamint a kreatív és modern sushi ötleteket is, melyre az egyik legjobb példa a gyümölcsökkel készült, illetve a melegen tálalt tekercsek. Amiben pedig tudomásom szerint teljesen egyedülállóak, hogy kérésre a rendelkezésre álló alapanyagokból BÁRMILYEN sushit elkészítenek. Teszem hozzá olyan színes az étlap, hogy a meglévő dolgokból is kihívás választani, nemhogy még én találjak ki újat, így mi meg sem álltunk a sushinál!

 

8e86c96b-d2c0-44bb-a410-7bae7fde84c7.jpeg

 

Levesfront

Mivel is kezdhettük volna, ha nem a japán konyha ikoniukus levesével, a ramennel. Ennek a szupergazdag, egytálételnek is megfelelő csodának az egyik legnagyobb előnye, hogy ezer módon variálható szinte bármilyen betéttel, hússal, tengeri ketyerével vagy mentesen. Itt egy húsos verzió fut udon tésztával, csirkével, simeji gombával, salátával, répával, újhagymával és tojással. Már a leves színén is látszik, hogy nagyon mély, komplex sztori, amivel ráadásul simán jól lehet lakni. A tészta kellemesen ruganyos, a zöldségek nincsenek túlfűzve a csirke viszont pont olyan puha, amilyennek lennie kell. Az őszi-téli időszakban az egyik legjobb, amit a testeddel tehetsz.

 

e6639ea6-54a2-498e-bd53-ad2823e3b829.jpeg

 

A legjobb pedig amit tavasszal-nyáron (t)ehetsz, az a hideg mangóleves. Az mangó intenzív ízén a kókusztej lágyít, de pont annyira, hogy egyszerre legyen kicsit édeskés, kicsit fanyar, a ropogós textúráért pedig a karamellizált kesudió felel, egyszerűen mennyei! Én már jól megjegyeztem magamnak arra az időre, amikor árnyékban is 50 fok lesz, mert ez pont az a hűsítő finomság, amire ilyenkor vágyik az ember (lánya).

 

21ab72e8-8cbb-446c-a81b-a47f4989864c.jpeg

 

Hideg/meleg sushi

Biztos vagyok benne, hogy sokan nem tudják, hogy a sushi nem csak szobahőmérsékleten működik. Itt bizony meleg sushi is van, amit pankomorzsába forgatnak majd kisütnek, így egy őrületen crunchy végeredmény születik. Mi egy lazacos-vöröstonhalas-avokádós tekercset próbáltunk, ami az avokádótól finom puha, a pankótól pedig nagyon ropogós volt, de így is megmaradt a jól ismert sushi feeling. Ugyanezt egyébként a szintén kevésbé ismert sushi szendviccsel is megcsinálják, amit szintén érdemes kipróbálni – főleg, ha farkaséhesen érkezel, mert nagyon laktató.

A másik sushi amit kóstoltunk, a szezonális kínálat része és nálam toronymagasan nyerte a futamot. Ez nem más, mint a Delight Full Blossom maki, ami 6 db kifordított maki krémsajttal, tempurázott spárgával, uborkával, snidlinggel, csípős surimivel és sirachával, amit végül szezámmagba hempergetnek és OMG! Annyira friss, annyira jó balanszban van minden mindennel, hogy még 36-ot meg tudtam volna enni belőle. Ha csak egyvalamit ajánlhatnék a nyári kínálatból, ez lenne az!!

 

A bowl of health, please!

Mióta pár éve a hazai köztudatba is berobbant ez a hawaii finomság, hatalmas rajongója vagyok a témának, mert mindennel szembe megy, ami a salátával kapcsolatban a(z átlag magyar) fejekben létezik. 1) „Salátával nem lehet jól lakni!” Akkor kérem nézzük meg közelebbről ezt a mennyiségű hozzávalót – pláne, hogy van, ami nem is látszik, na meg ezt az adagot. Én sose voltam egy madárétkű csaj, nem véletlenül az a munkám, ami – de még így is csak két részletben tudtam megenni. 2) „A saláta unalmas.” Nos, ez talán a legnagyobb tévedés, ugyanis a saláta pont egy olyan műfaj, amiben a lehetőségek száma VÉG-TE-LEN. Mi a lazacosat próbáltuk, amiben volt mangó, avokádó, retek, uborka, újhagyma, mungóbab csíra, sárgarépa. Mindennek az alapját a sushi rizs adja, ezenfelül pedig négyféle szósz közül választhatuk, hogy azzal se lehessen vádolni, hogy száraz, szóval ez kérem egy valódi ízrobbanás. Aki nem szereti a lazacot, az két másik hasonlóan tartalmas és izgalmas bowl közül választhat.

 

cc28c18f-1fa0-4d2c-8ef0-c502d12c6c0a.jpeg

 

Szomjoltás

A Japanika nem csak az ételeire, de az italválasztékára büszke, teljes joggal. Egy autentikus japán étteremhez képest különösen nagy hangsúlyt fektetnek a koktéljaikra, legyen az alkoholos vagy mentes. Az új étlapról a Japanika fizzt és a házi bodzás-mentás jegesteát kóstoltuk. Utóbbi nagyon frissítő, citrusos ital, ami biztos vagyok benne, hogy az állandó sofőrök/kismamák/absztinensek/diétázók nyári kedvence lesz, ugyanis cukormentes változatban kapható. Előbbi már egy alkoholban gazdagabb koktél, vodkával, prosecco-val, perzsarózsával, dinnyelikőrrel és almalével. Az én ízlésemnek ez bevallom nagyon édes volt, viszont aki pont ezt a vonalat szereti, azt biztosan imádni fogja! Amivel pedig tutira nem lehet melléfogni az az örök kedvenc signature italuk,a Japanika koktél amiben vodka, licsilé, licsilikőr és gránátalmalé keveredik.

 

98e7b4a0-eab3-4067-9b20-959d56889122.jpeg

 

A Japanika összességében tehát egy olyan hely, ahova bármikor betérhetsz legyen szó péntek esti bemelegítésről, vasárnapi recovery-ről vagy baráti ebédről, mindenki megtalálja a számításait.

 

6816945e-d187-4c43-ac39-6273f9d98531.jpeg

 

Cím: 1051 Szent István tér 11.

szerző: Bercely Judit GastroGuide 

fotók: Juhász Gitta GastroGuide / GasztroCam 

 

komment
süti beállítások módosítása